Egy ködös vasárnap reggel indultunk neki Etyek szőlőültetvényeinek, Sauvignon Blanc-t szedni. Két autóval vágtunk bele a napba, a reggeli levegő frissessége ébresztett, és minden mozdulatban ott vibrált a hosszú, fárasztó, de izgalmas nap ígérete.
Én hátulról követtem a sort, csendes szemlélőként, miközben az ablakon át a szőlősorokat figyeltem. Még a földút végét sem értem el, amikor megszólalt a telefonom. „Van egy kis gond…” – mondták a vonal másik végén. Ez a pár szó elég volt ahhoz, hogy azonnal megugorjon a pulzusom.
Az előttem haladó terepjáró defektet kapott. Pont a pótkocsi kereke, amin nagyjából 300 láda frissen szedett szőlő zötyögött. Éreztem a helyzet súlyát, de tudtam, nincs más út: megoldjuk. Mindig megoldjuk.
Amikor odaértem, a csapat már munkához látott. A pótkocsi egyik oldala mélyre ült, a ládák súlya húzta lefelé. Néhányan pakolták le a terhet, mások már a pótkereket készítették elő. A csavarok nyekkenése, a trailer emelése, a nyugodt, összehangolt mozdulatok zaja egyfajta kellemes ritmust teremtett. Úgy dolgoztunk, mint egy jól összeszokott zenekar: mindenki ösztönösen tudta a dolgát. Néhány erőteljes csavarhúzás után a kerék fent volt, és újra úton voltunk. Nemcsak a defektet oldottuk meg, hanem a szüret ritmusát is visszahoztuk.
A szüret próbára teszi az ember testét és lelkét egyaránt. Nemcsak a végtelen szedésről, válogatásról, préselésről vagy az éjszakákba nyúló napokról szól. Hanem az előre nem látható pillanatokról: a szeszélyes időjárásról, a nüansznyi kis problémákról, amelyek ott lapulnak a háttérben. Ebben az évben különösen éreztem a felelősség súlyát. Minden apró részletnek rendben kellett lennie, miközben megannyi minden kicsúszott a kezemből.
És tudtam, hogy lesz még folytatás. Lesz defekt, elromló szivattyúk, félresikerült lépések. De minden ilyen pillanatban eszembe jut, hogy miért is csináljuk. Nemcsak a borért, hanem az emberekért, akikkel együtt dolgozunk. A pillanatokért, amelyeket együtt élünk meg. És a közös hitért, hogy részesei vagyunk valami nagyobbnak, valaminek, ami túlmutat a szüreten.
Ezért minden feszültség és nehézség ellenére hálás vagyok. Hálás a barátokért, a csapatért, az ültetvényekért, amelyek újra és újra megannyit adnak. Viszont leginkább hálás vagyok azért, hogy részese lehetek ennek a véget nem érő útnak, haladva előre, szüretről szüretig.
